Dráma
Romantikus
Vígjáték
Húsz évvel azután, hogy először eljátszották emblematikus szerepeiket, Meryl Streep (Miranda), Anne Hathaway (Andy), Emily Blunt (Emily)… és Stanley Tucci (Nigel) visszatérnek New York City divatos utcáira és a Runway Magazin sikkes irodáiba a 2006-os világsiker várva-várt folytatásában. Tovább
Vígjáték
Alice és François továbbra is esküvőjükre készülnek. A szüleiknek ajándékozott DNS-tesztek sokkoló eredményeit már éppen sikerülne… feldolgoznia a két családnak, amikor kiderül, hogy a vizsgálatok során technikai hibákat vétettek. A két örömapára, Frédéric-re (Christian Clavier), és Gérard-ra (Didier Bourdon) újabb döbbenetes fordulatok várnak származásukat illetően, melyek ismét felborítják a családi békét. Frédéric életében ráadásul egy távoli rokon is felbukkan, kinek létezéséről eddig még csak nem is tudott. Tovább
Családi
Dráma
Vígjáték
78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál: Palm Dog-díj
72. Sydney Filmfesztivál: Legjobb film
Anna és Maggi bár már nem élnek együtt,… továbbra is közösen nevelik három gyermeküket egy izlandi kisvárosban. Anna, miután elveszíti korábbi műtermét, új helyen próbálja folytatni alkotói munkáját. Maggi halászként dolgozik, hosszú időt tölt a tengeren, de amikor hazatér, igyekszik minél több időt együtt tölteni a családdal. Ahogy az évszakok váltják egymást, a mindennapi életükből lassan egy új egyensúly rajzolódik ki. Bár kapcsolatuk megváltozott, a köztük lévő szeretet és összetartozás továbbra is az életük része.
Hlynur Pálmason, az egyik legeredetibb hangú kortárs izlandi rendező, humorral és finoman adagolt szürrealizmussal mutatja be a természet és az emberi kapcsolatok törékeny egyensúlyát. Tovább

Életrajz
Történelmi
A MICHAEL mozis portré a világ egyik legnagyobb hatású művészének életéről és hagyatékáról. A film Michael Jackson életét meséli… el, túl a zenén, végigköveti páratlan tehetsége felfedezésének útját a Jackson Five-tól egészen odáig, amikor művészetének és kreatív ambícióinak lankadatlan tüzét annak rendelte alá, hogy a világ legnagyobb szórakoztatója legyen.
A film eleddig páratlan betekintést nyújt a nézőknek a legenda kialakulásába. Tanúi lehetünk a popkirály színpadon kívüli életének csakúgy, mint szólókarrierje legikonikusabb előadásainak. Itt kezdődött az ő története.
A Michael címszerepében Jaafar Jackson debütál, partnerei Nia Long (Empire, a Holtunkiglan-filmek), Laura Harrier (Csuklyások - BlacKkKlansman, Pókember: Hazatérés) és Juliano Krue Valdi (A Lármás család, Arco), valamint Miles Teller (Top Gun: Maverick, Whiplash) és a kétszeres Oscar-jelölt Colman Domingo (Sing Sing, Rustin).
A filmet a díjnyertes Antoine Fuqua rendezte, a Kiképzés, a Támadás a Fehér Ház ellen és A védelmező –sorozat alkotója, a háromszoros Oscar-jelölt John Logan (Gladiátor, Aviátor) forgatókönyvéből. Tovább

Akció
Misztikus
Vígjáték
Egy idillikus angol kisváros, angol humor, pompás szereplőgárda és sok eszes bárány teszi feledhetetlenül derűssé a Minyonok és a… Gru 3. rendezőjének családi vígjátékát. Aki a barikat tereli és szereti: Hugh Jackman
Mit tehet egy magányos birkapásztor a végtelenül zöld angol réteken? George (Hugh Jackman) például azzal szórakoztatja magát, hogy esténként krimiket olvas fel a nyájának. Így aztán, amikor holtan találják, a kosok, birkák és kisbárányok tudják, mit kell tenniük. Mivel a békés angliai falu rendőre nem készült fel ilyen rendkívüli helyzetre, ők maguk látnak neki a nyomozásnak. És nem csalt a szimatuk: valóban bűntény történt, a szálak egyre kuszálódnak, mindenki gyanús, és senki sem ártatlan. A gyapjas Sherlockok és bégető Poirot-k azonban jól ismerik a krimik szabályait, és mindenre hajlandóak, hogy kinyomozzák szeretett pásztoruk halálának okát. Tovább
Mit tehet egy magányos birkapásztor a végtelenül zöld angol réteken? George (Hugh Jackman) például azzal szórakoztatja magát, hogy esténként krimiket olvas fel a nyájának. Így aztán, amikor holtan találják, a kosok, birkák és kisbárányok tudják, mit kell tenniük. Mivel a békés angliai falu rendőre nem készült fel ilyen rendkívüli helyzetre, ők maguk látnak neki a nyomozásnak. És nem csalt a szimatuk: valóban bűntény történt, a szálak egyre kuszálódnak, mindenki gyanús, és senki sem ártatlan. A gyapjas Sherlockok és bégető Poirot-k azonban jól ismerik a krimik szabályait, és mindenre hajlandóak, hogy kinyomozzák szeretett pásztoruk halálának okát. Tovább
Dráma
Romantikus
Vígjáték
Húsz évvel azután, hogy először eljátszották emblematikus szerepeiket, Meryl Streep (Miranda), Anne Hathaway (Andy), Emily Blunt (Emily)… és Stanley Tucci (Nigel) visszatérnek New York City divatos utcáira és a Runway Magazin sikkes irodáiba a 2006-os világsiker várva-várt folytatásában. Tovább
Akció
Kaland
Sci-Fi
A mandalóri és Grogu eddigi legizgalmasabb kalandjukra indulnak. A gonosz Birodalom már a múlté, haduraik pedig szétszéledtek a galaxisban.… A szárnyait bontogató Új Köztársaság mindent megtesz azért, hogy megvédje mindazt, amiért a lázadók küzdöttek, s felbérelik a legendás mandalóri fejvadászt, Din Djarint és ifjú tanítványát, Grogut. Tovább
Premier
Premier előtt!!!!!

Animáció
Családi
Az óceán mélyén megbúvó titokzatos szigeten, a világtól elzárva él a tengeri kígyók közössége. A szigetet Ludovic bácsi, egy… félig tengeri szörny, félig sárkány varázslatos füstje védi. Ebben a közösségben él Rufus, egy fiatal tengeri kígyó, aki nem találja a helyét és kilóg kortársai közül, mivel nem tud úszni. Amikor azonban bekövetkezik a baj, és Ludovic bácsi elveszíti a szigetet védelmező erejét, Rufusra hárul a feladat, hogy megmentse a családját. De vajon képes lesz-e legyőzni legmélyebb félelmét? Tovább
Premier
Dráma
Életrajz
Történelmi
A MICHAEL mozis portré a világ egyik legnagyobb hatású művészének életéről és hagyatékáról. A film Michael Jackson életét meséli… el, túl a zenén, végigköveti páratlan tehetsége felfedezésének útját a Jackson Five-tól egészen odáig, amikor művészetének és kreatív ambícióinak lankadatlan tüzét annak rendelte alá, hogy a világ legnagyobb szórakoztatója legyen.
A film eleddig páratlan betekintést nyújt a nézőknek a legenda kialakulásába. Tanúi lehetünk a popkirály színpadon kívüli életének csakúgy, mint szólókarrierje legikonikusabb előadásainak. Itt kezdődött az ő története.
A Michael címszerepében Jaafar Jackson debütál, partnerei Nia Long (Empire, a Holtunkiglan-filmek), Laura Harrier (Csuklyások - BlacKkKlansman, Pókember: Hazatérés) és Juliano Krue Valdi (A Lármás család, Arco), valamint Miles Teller (Top Gun: Maverick, Whiplash) és a kétszeres Oscar-jelölt Colman Domingo (Sing Sing, Rustin).
A filmet a díjnyertes Antoine Fuqua rendezte, a Kiképzés, a Támadás a Fehér Ház ellen és A védelmező –sorozat alkotója, a háromszoros Oscar-jelölt John Logan (Gladiátor, Aviátor) forgatókönyvéből. Tovább
A film eleddig páratlan betekintést nyújt a nézőknek a legenda kialakulásába. Tanúi lehetünk a popkirály színpadon kívüli életének csakúgy, mint szólókarrierje legikonikusabb előadásainak. Itt kezdődött az ő története.
A Michael címszerepében Jaafar Jackson debütál, partnerei Nia Long (Empire, a Holtunkiglan-filmek), Laura Harrier (Csuklyások - BlacKkKlansman, Pókember: Hazatérés) és Juliano Krue Valdi (A Lármás család, Arco), valamint Miles Teller (Top Gun: Maverick, Whiplash) és a kétszeres Oscar-jelölt Colman Domingo (Sing Sing, Rustin).
A filmet a díjnyertes Antoine Fuqua rendezte, a Kiképzés, a Támadás a Fehér Ház ellen és A védelmező –sorozat alkotója, a háromszoros Oscar-jelölt John Logan (Gladiátor, Aviátor) forgatókönyvéből. Tovább
Akció
Kaland
Sci-Fi
A mandalóri és Grogu eddigi legizgalmasabb kalandjukra indulnak. A gonosz Birodalom már a múlté, haduraik pedig szétszéledtek a galaxisban.… A szárnyait bontogató Új Köztársaság mindent megtesz azért, hogy megvédje mindazt, amiért a lázadók küzdöttek, s felbérelik a legendás mandalóri fejvadászt, Din Djarint és ifjú tanítványát, Grogut. Tovább
Akció
Misztikus
Vígjáték
Egy idillikus angol kisváros, angol humor, pompás szereplőgárda és sok eszes bárány teszi feledhetetlenül derűssé a Minyonok és a… Gru 3. rendezőjének családi vígjátékát. Aki a barikat tereli és szereti: Hugh Jackman
Mit tehet egy magányos birkapásztor a végtelenül zöld angol réteken? George (Hugh Jackman) például azzal szórakoztatja magát, hogy esténként krimiket olvas fel a nyájának. Így aztán, amikor holtan találják, a kosok, birkák és kisbárányok tudják, mit kell tenniük. Mivel a békés angliai falu rendőre nem készült fel ilyen rendkívüli helyzetre, ők maguk látnak neki a nyomozásnak. És nem csalt a szimatuk: valóban bűntény történt, a szálak egyre kuszálódnak, mindenki gyanús, és senki sem ártatlan. A gyapjas Sherlockok és bégető Poirot-k azonban jól ismerik a krimik szabályait, és mindenre hajlandóak, hogy kinyomozzák szeretett pásztoruk halálának okát. Tovább
Mit tehet egy magányos birkapásztor a végtelenül zöld angol réteken? George (Hugh Jackman) például azzal szórakoztatja magát, hogy esténként krimiket olvas fel a nyájának. Így aztán, amikor holtan találják, a kosok, birkák és kisbárányok tudják, mit kell tenniük. Mivel a békés angliai falu rendőre nem készült fel ilyen rendkívüli helyzetre, ők maguk látnak neki a nyomozásnak. És nem csalt a szimatuk: valóban bűntény történt, a szálak egyre kuszálódnak, mindenki gyanús, és senki sem ártatlan. A gyapjas Sherlockok és bégető Poirot-k azonban jól ismerik a krimik szabályait, és mindenre hajlandóak, hogy kinyomozzák szeretett pásztoruk halálának okát. Tovább
Dráma
Romantikus
Vígjáték
Húsz évvel azután, hogy először eljátszották emblematikus szerepeiket, Meryl Streep (Miranda), Anne Hathaway (Andy), Emily Blunt (Emily)… és Stanley Tucci (Nigel) visszatérnek New York City divatos utcáira és a Runway Magazin sikkes irodáiba a 2006-os világsiker várva-várt folytatásában. Tovább
Ma, Hétfő
|
|
|
|
|
|
Holnap, Kedd
|
|
|
|
|
|
május 20., Szerda
|
|
|
|
|
|
május 21., Csütörtök
|
|
|
|
|
|
május 22., Péntek
|
|
|
|
május 23., Szombat
|
|
|
|
|
|
május 24., Vasárnap
|
|
|
|
|
|
május 25., Hétfő
|
|
|
|
|
|
május 26., Kedd
|
|
|
|
|
|
május 27., Szerda
|
|
|
|
|
|